A múlt század első felében még létezett egy embertípus, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk könyvembernek.Nevezhetnénk másképp is, de ez a könyvember fedi le talán a legpontosabban a jelenséget. Talán igaz, hogy manapság is akadnak olyanok, akik sokat és rendszeresen olvasnak, s köztük akadhatnak olyanok is, akiknek ez szinte életformájukká vált, de az ilyesmi egyre ritkább tünemény. Azokban a régi időkben azonban nem kevés ilyen figura létezett, s ezek egyike – talán a legismertebb képviselőjük – Szerb Antal volt. A könyvember a művelt európai polgárnak az az altípusa, aki ténylegesen az életformájává tette az olvasást, a szenvedélyévé vált. Elsődleges előfordulási helye a könyvtár volt. Gyorsan hozzáteszem, hogy tetszőleges európai könyvtár, mert a könyvember jellemzője volt az is, hogy legalább három nyelven olvasott tökéletesen, és akkor még nem beszéltünk valamelyik „holt” nyelvről, a latinról vagy a görögről, amelyek valamelyikén szintén olvasott.
A könyvemberek közül nem kevesen írtak is, elsősorban esszét vagy kritikát, de akadt közöttük olyan, aki a szépirodalom veszélyes vizeire is kimerészkedett. Szerb Antal ebben az exkluzív társaságban is kiemelkedően sokoldalúnak bizonyult. Alig múlt tizenkilenc éves, amikor a Nyugat már közölte a verseit, s innentől kezdve rendszeres szerzőjévé vált a lapnak. Eleinte leginkább az irodalmi élet szűkebb berkeiben vált ismertté főként az angolszász irodalomról szóló tanulmányaival. A szélesebb olvasóközönség 1934-ben ismerhette meg, amikor megjelent a Magyar irodalomtörténet című munkája, amely a marosvécsi Helikon íróközösség pályázatán korábban első díjat nyert. „Ez a mű inkább intuitív, mint tudós hajlamú szerzőre vall, akinek mindazonáltal tudományos képzettsége és esztétikai műveltsége is kellő szinten áll. De e műveltségét a szerző egyáltalán nem fitogtatja: azt inkább csak sorai mögül érezzük. Előadása rokonszenvesen egyszerű s a nagyobb közönség számára is élvezhető; sok lendület és közvetlenség van benne” – írta a könyvről Babits Mihály. Ha valakiről a közismerten szigorú Babits azt írta, hogy a „műveltsége is kellő szinten áll”, azt nyugodtan érthetjük úgy is, hogy kivételes műveltséggel bír. A Magyar irodalomtörténet első kiadása napok alatt elfogyott, s egyes anekdoták szerint az 1934-es könyvnapokat (az ünnepi könyvhét elődjét) a hangos siker miatt meg kellett hosszabbítani egy nappal.
A Húrokon írt történelem című műsorban mások mellett Schuster Lóránt, Korda György, Csepregi Éva, Kovács Kati, Vikidál Gyula, Tátrai Tibor, Nagy Feró, Charlie és Demjén Ferenc mesél nemcsak a saját pályafutásáról, de arról is, hogyan lehetett a szocializmus keretei között zenészként és emberként létezni.
Ő volt az az ember, akire mindig, minden helyzetben számíthattam.
A szerzők szerint Magyarország kevés vérrel szerezné vissza a területet.
Hol tart Magyarország az MI nyújtotta lehetőségek alkalmazásában? Mely szektorokat érinti ez a technológiai áttörés a leginkább? Hogy áll e terület jogi szabályozása? Utánajártunk.
Kincses Előd erdélyi szakjogász, közíró és emberjogi harcos 84 éves volt.
A tartalmakat történészek írják, a Rubicontól megszokott szakmai alapossággal.
„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.
Miközben a Tisza fővárosi politikusától csak egy érzéketlen megszólalásra futotta, Magyar Péter egyetlen Ukrajnát bíráló hangot sem mert kiejteni a száján azok után, hogy ukrán toborzók vertek össze egy magyar állampolgárt, aki később életét vesztette.
